Párválasztó

Tartalom:

  • Fülszövegek
  • Spoiler mentes könyvajánló
  • Spoileres könyvajánló
  • Borító vélemény
  • Egyéb kötetek
  • Megveheted
  • Befejezés

Fülszövegek:

Első könyv – Kiera Cass – Párválasztó

Harmincöt lány. Egy korona. Egy lehetőség, ami az életben csak egyszer adódik.

A Párválasztóban részt vevő harmincöt lány számára ez életük legnagyobb esélye. Egy 877329_4lehetőség arra, hogy kiszabaduljanak abból az életből, amibe beleszülettek. Hogy belépjenek egy világba, amiben csillogó ruhákat és felbecsülhetetlen értékű ékszereket hordanak. Hogy palotában lakjanak és a csodás Maxon herceg szívéért vetekedjenek egymással.

America Singer számára azonban kész rémálom Kiválasztottnak lenni. Azt jelenti ugyanis, hogy hátat kell fordítania titkos szerelmesének, Aspennek, aki egy alsóbbrendű kasztba tartozik. El kell hagynia az otthonát, hogy beszálljon az ádáz közdelembe egy koronáért, amire nem is vágyik. Egy palotában kell élnie, amit a lázadók erőszakos támadásai fenyegetnek állandóan.

Aztán America megismeri Maxon herceget. Lassan megkérdőjelezi addigi terveit, és rádöbben arra, hogy az élet, amiről mindig is álmodott, talán köszönő viszonyban sincs a jövővel, amit korábban még csak el sem képzelt volna.

Trailert megnézheted ITT.

Második könyv – Kiera Cass – Az elit

(Aki esetleg nem olvasta az elsőt, ezt ne olvassa el, mert spoilert tartalmaz)

A palotába 35 lány érkezett. Csak hatan maradtak.

A Párválasztót 35 lány kezdte meg. Mostanra azonban már csak az Elitnek nevezett csoport maradt versenyben Maxon herceg szerelméért, s a harc ádázabb, mint valaha. Minél covers_274063közelebb kerül America a koronához, annál jobban meg kell szenvednie azért, hogy végre megtudja, kihez húz valójában a szíve. Minden Maxonnal töltött pillanat olyan, akár egy tündérmese, csupa lélegzetelállító, csillogó romantikus kaland. De ha a palotában meglátja őrt állni első szerelmét, Aspent, újra hatalmába keríti a vágyakozás az élet után, amit még közösen terveztek el.

Americának rettentően szüksége lenne egy kis időre. Míg azonban ő a kétféle jövő lehetősége között vergődik, az Elit tagjai pontosan tudják, hogy mit is akarnak – s egyre valószínűtlenebbnek tűnik, hogy Americának lehetősége nyílik választani…

 

Harmadik könyv – Kiera Cass – Az igazi

(Aki nem olvasta az előző két könyvet, az ezt ne olvassa el, mert spoilert tartalmaz)

A párválasztó kezdetekor a lányok még 35-en voltak. De közülük csak 1 nyerhet.

Eljött az idő, hogy a korona végre a győztes fejére kerüljön.

Amikor beválogatták a Párválasztóba, America még csak nem is álmodott arról, hogy covers_298938valaha eljuthat a korona közelébe – vagy Maxon herceg szívéhez. Ahogy azonban egyre közeleg a versengés vége, és a palota falain túl fokozódik a fenyegető veszély, America rádöbben arra, hogy mennyi mindent veszíthet – és hogy milyen keményen kell küzdenie a vágyott jövőért.

“Egyik kezem Maxonéban pihent, arcomat a mellkasára fektettem. Ő a fejem tetején nyugtatta az állát, így forogtunk az eső zenéjére.

Abban a pillanatban biztosra vettem, hogy van közös jövőnk. Ha ilyen érzés, amikor együtt vagyunk, akkor valahogy rá fogunk találni az útra, amely visszavezet bennünket egymáshoz.”

Kiera Cass a New York Times listavezető bestseller írója, valamint a magánkiadásban megjelent The Siren című fantasyregény szerzője. A Radford University diákja volt, jelenleg családjával a virginiai Blacksburgben él. Kiera életében megközelítőleg tizennégy fiút csókolt meg. Egyikük sem volt herceg.

 

Spoiler mentes könyvajánló:

Akik a fülszöveg tartalma után arra gondolnak, hogy ez egy nyálas, kiszámítható, unalmas lányregény azok nagyot tévednek. A rövid ismertetőből mindenkinek egyértelművé válik a tumblr_mpbw1lqu2r1sphroio2_250történet: a főszereplő lány lesz a kiválasztott. Most lehet, hogy valaki kiakad, hogy OMG SPOILER, de ugyan már, ezt mindenki kitalálja.

Ha ebből a szempontból nézzük a könyvet, egy ember érdeklődését se kelti fel, hiszen kiszámítható, nincs benne semmi extra, de ez annál sokkal, de sokkal több. A történet tele van csavarokkal, bár végig tudjuk, hogy úgyis America, a főszereplő a nyertes, rengetegszer megfordul bennünk – legalábbis bennem, hogy mégsem ő lesz az. Az író mindent largemegforgat, megcsavar, az egyik pillanatban sírunk a másikban nevetünk. Tele vagyunk kérdésekkel és az, amit biztosnak hiszünk, az egyik pillanatban az úgyis megdől pár percen belül.

A főszereplő lány személyisége nekem a kedvencem. Bár ezzel viszonylag ellentétes vélemények vannak, mert sokan (elnézést a szóhasználatért) ribancosnak tartják. De szerintem egyáltalán nem az. America tele van energiával, bár rengeteg változáson esik át, mégis mindig hű marad ahhoz, aki volt. Gyakran mondjuk azt a való életben, hogy „nem tumblr_n9m5476yht1s88v84o1_500volt más választásom”, de a könyvben ennek ellentétjére rengeteg példát találunk. Americát nem érdekli, hogy mit gondolnak róla, mindig azt cselekszi, amit ő jónak tart és nem érdekli az, hogy ezzel mégis kinek mondd ellent. Ez lehet valakinek nagyon ellenszenves, mivel irányíthatatlan, de én mindig is csodáltam ezt benne, hiszen önmaga marad és mindig a saját útját járja. A személyiségének köszönhetően egy világot ment meg. Általa megtanulunk kicsit másképpen szemlélni dolgokat. Fantasztikus, nem minden napi főhős.

A történet vége felé (akár melyik könyvet is nézzük) az érzelmeink maximálisan elszabadulnak. Ugyan olyan izgatottak leszünk, mint a szereplők. Senki nem mondd ki semmit és minden egyre jobban össze zavarodik. Amikor már látnád a fényt az alagút végén, újabb és újabb csavarokba találod magad, titkok derülnek ki, és amikor elérsz, Az igazi című könyv végére olyan hirtelen szakad meg minden. Az utolsó előtti lapokon még annyira benne vagy a történetben, hogy el se hiszed azt, hogy a következő oldalon minden lezárul. Bár a válaszokat, amiket annyira vártál megkapod, de mégis a könyv befejezésével elszakadna tőled egy fontos részed. Amikor becsuktam az utolsó könyvet én percekig az üres falat bámultan. Elmondhatatlan érzés keringett bennem.

 

Spoileres könyvajánló:

Aki nem olvasta az egész történetet, azt nagyon kérem, hogy ezt a részt NE olvassa el. Csak, majd ha kivégezte az egész trilógiát.

Huhh… Hát, akik elolvasták a „nem spoileres” részt azoknak voltak részek, amik eléggé ismerősek voltak. (Ha nem olvastad, akkor szépen görgess vissza és olvasd el! :P) Nem tudom, hogy neked is átjöttek-e azok az érzelmek, amiket én leírtam, de én konkrétan hullámvölgyben éreztem magam az egésznek az elolvasása alatt.

Már a kezdetektől imádtam America személyiségét. Bármit megtett a szeretteiért, nem originalfoglalkozott a következményekkel. Bár egyértelmű volt számunkra, hogy bejut a palotába, az utána történtekre nem igazán számítottunk. Rengeteget nevettem azon, ahogyan egymásba szerettek Maxonnal és amikor Aspen bekerült a palotába azt hittem falnak megyek. Tudni illik, hogy én már a kezdetek óta nagy Maxon fan voltam. #teammaxon Minden pillanatot, amit America Aspennel töltött kínok között olvastam. De így vissza gondolva, ha azok hiányoznának, nem lenne annyira fenséges a könyv. Kiera történetét nem lehetett volna jobban megírni. Mindent tökéletesen csinált. És a végeredménye valami fantasztikus.

Az elszegényedett lányból, egy felelősség teljes, érett királynét varázsolt. Megmaradt a 7b7bdf46d04d5b2570b10c19ccae8a52kasztjához hűséges és ahhoz a lányhoz, aki volt, de mégis egy jobb ember lett azzal, hogy a palotába került.

A hercegből, aki nem tudott kitörni apja karmai közül, egy bátor, népéért küzdő férfit ismerhettünk meg, aki az összes lány kedvence. America és Maxon párosához elég kevesen érnek fel.

Aspen akit eleinte én nagyon nem kedveltem, de végül az ő személyiségében egy kötelességtudó katonát ismerhettünk meg. Mindig ott volt Americának és végül a kettőjük kapcsolata is a lehető legjobban zárult.

Az elit tagjai közül én csak azokat említeném, meg akiket én személy szerint fontosnak tartok. Marlee-t aki miután kiesett és emiatt párszor szerepelt már csak a történetben számomra mégis egy remek szereplő volt és általa megismerhettük Maxonnak egy másik oldalát is. Celeste akit bár rengetegen nem kedveltek én mégis szerettem, hiszen az ő jelleme nélkül nem lenne teljes a történet és nagyon sajnáltam, amikor megölték az utolsó támadáson. És végül Kriss. Akármennyire is szerette Maxont számomra sose vált kedvelté. Teljesen megértettem az ő érzéseit, gondolatat is, de egyszerűen nem tudtam vele azonosulni, bár ez valószínűleg America hatására van. Akit még megemlítenék az Maxon apja. Ez, azaz emberi személyiség, amit én soha nem tumblr_n5r3qnw9tv1raxliuo1_500fogok megérteni. Hogyan lehet valaki ennyire hatalom éhes? Hol vannak ilyenkor az emberi érzelmek? De mindezek ellenére őszintén én örülök, hogy ő is bekerült a könyvbe. Nélküle szerintem túl egyszerű lenne az egész. Remekül formálta meg az író az ő karakterét is.

A csavarokat a történetbe remekül vitte bele az író. Az tumblr_nex5zmnvnb1raxliuo1_1280aprócska pillanatokat, ahogyan egymásba szeretnek a szereplők. Aspennek a palota őrségét. A titkos könyvtárban lévő könyvről az előadást a tv-ben. Azt, ahogy America megváltozik és hinni kezd magában. Az elit tagjainak kiesését. Azt, amikor a támadás után America elbújik az erdőben. Az északiakkal való szövetséget. America apjának halálát. Az utolsó nagy csatát a könyvben és még sorolhatnám. Mindegyik váratlanul ért mindenkit.

 

Borító vélemény:


audre-selection

Szerintem a borítók fantasztikusan néznek ki. Kapcsolódnak a történethez és figyelem felkeltőek. Akik olvasták a történetet azoknak azonnal kiderül a színek jelentősége. A kék, mint ártatlanság a piros, mint küzdő harcos, és fehér, mint győztes. Azonnal felkelti az emberek figyelmét. Nagy gratuláció a tervezőnek.

 

Egyéb kötetek:

Ezekhez sajnos még én sem jutottam hozzá, de természetesen a listám élén állnak. Kihagyhatatlan.

Fülszövegek:

A koronahercegnő – A Párválasztó 4.

Eadlyn hercegnő kislánykora óta hallhatta a véget nem érő történeteket arról, hogyan ismerkedett meg édesanyja az édesapjával. Húsz éve történt, hogy America Singer 2407900_5benevezett a Párválasztóba, és elnyerte Maxon herceg szívét, akivel azóta is boldogan éltek. Eadlyn mindig is igen romantikusnak találta szülei tündérmesébe illő történetét, habár soha eszébe nem jutott volna a nyomdokaikba lépni. Ha rajta múlik, a házasságot addig halogatja, amíg csak lehetséges.

Csakhogy egy hercegnő sosem rendelkezhet maradéktalanul az élete felett, így bármennyire hevesen tiltakozik is, Eadlyn sem kerülheti el a saját Párválasztóját.

Eadlyn egyáltalán nem számít arra, hogy saját története a szülei meséjéhez hasonlóan boldogan végződik. Amikor azonban megkezdődik a versengés, talán mégis mutatkozik arra némi esély, hogy az egyik udvarló elnyerje a szívét, felfedje az összes előtte álló lehetőséget, és ezzel azt is bebizonyítsa, hogy Eadlyn számára korántsem olyan lehetetlen rátalálni a saját boldogságára, mint azt képzelte.

HÚSZ ÉVVEL EZELŐTT ÉDESANYJA NYERTE EL A KORONÁT.

ELJÖTT VAJON AZ IDEJE ANNAK, HOGY EADLYN HERCEGNŐ IS RÁTALÁLJON AZ IGAZ SZERELEMRE?

 

A korona – Párválasztó 5.

Eadlyn Illéa első olyan hercegnője, akinek Párválasztót rendeznek, ám egyáltalán nem hiszi, hogy harmincöt kérője közül bármelyikbe is beleszerethet. 3295868_5

A versengés első heteiben kizárólag a napokat számolja, hogy mikor küldheti végre haza az összes fiatalembert. A palotában történő események következtében azonban egyre inkább a figyelem középpontjába kerül, és eközben arra is ráeszmél, hogy talán mégsem tenné boldoggá, ha magányos maradna.

Eadlyn még mindig nem igazán tudja elhinni, hogy rá is olyan tündérmesébe illő élet várhat, mint a szüleire húsz évvel korábban. Az embert azonban a szíve időnként nagyon is meglepi… Ezért a lánynak hamarosan olyan döntést kell hoznia, amely minden korábbinál lehetetlenebbnek és fontosabbnak bizonyul.

 

Párválasztó történetek – A herceg, a palotaőr

Bónusz fejezetekkel a sorozathoz! Mielőtt America Singert beválasztották a 139429876Párválasztóba… Szerelmesek voltak egymásba Aspen Legerrel, a Hatossal… Maxon hercegnek pedig egy másik lány volt a választottja… Ismerd meg a Párválasztó-trilógia előzmény történeteit és főszereplők családfáját, valamint olvasd el a szerzővel készült…

 

 

 

Párválasztó történetek 2. – A királyné, A kedvenc

Mielőtt America Singer története elkezdődött volna, egy másik lány érkezett a palotába, 3055901_5hogy egy másik herceg kezéért versenyezzen: Maxon herceg édesanyja, Amberly. Olvasd el, hogyan találkoztak és szerettek egymásba Maxon szülei, és hogyan lett egy hétköznapi lányból királyné!

Míg America Singer Aspen és Maxon herceg között habozott, barátnője Marlee pontosan tudta, mit akar – és megfizette az árát. Annak a végzetes Halloween éjszakának a története, amely megváltoztatta Marlee és Carter életét.

 

Megveheted itt:

A párválasztó: https://www.libri.hu/konyv/kiera_cass.a-parvalaszto.html

Az elit: https://www.libri.hu/konyv/kiera_cass.az-elit.html

Az igazi: https://www.libri.hu/konyv/kiera_cass.az-igazi-7.html

Befejezés:

 Remélem áttudtam adni azt, hogy engem mennyire elbűvölt ez a könyv. Már az első rész után tudtam, hogy ez egy nagy kedvenc lesz, imádtam minden sorát. Remélem meghoztam a kedveteket egy kis olvasáshoz. Köszönjük Kiera Cass.

 

“Elbűvölő, megragadó és épp a megfelelő mennyiségű izgalom van benne!” – Kiersten White, New York Times

tumblr_nxryolgyc71ujt2zoo1_500

 

 

 

 

 

 

“Mintha az Éhezők viadala (leszámítva a véres jeleneteket) és a Nagy Ő (leszámítva a véres jeleneteket) elegye lenne. Cass ügyesen szítja America és Maxon vágyát, de közben nem hagyja kialudni a lány első, tiltott szerelmének parazsát sem.” – Publishers Weekly

67f2ea9ee40509b55a7a01422d619e05

 

 

 

 

 

„Magával ragadó mese, amely Ally Condie Matched című regényére emlékeztet” –SLJ

tumblr_nwpioenzer1tbzch9o1_1280

Advertisements

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s