Megjelenésre várva

Idol:

A Könyvmolyképző kiadó nemrég osztotta meg a hírt, hogy lecsapott a könyv kiadási 15974899_1197356480332963_8870261895546574316_ojogára. Jelenleg kiadási dátumokat, még nem lehet tudni összesen egy kisebb összefoglaló mondatot kaphattunk, de folyamatosan érkezni fogok az infókkal…
Posztot megnézheted ITT.

A történet főszereplője egy rocksztár
és egy világtól elvonult lány,
akik a legkevésbé sem tűnnek ideális párosnak.
Mégis…

Dream fall:

A Libri is lecsapott egy új YA könyvsorozatra, amiről még kevesebbet lehet tudni, ugyanis a dreamfallkönyv még csak angolul sem jelent meg, de alvilega kiadó már a második részt is lefoglalta, már kíváncsian várom! (Erről a könyvről is folyamatosan érkeznek majd az információk)

Cata Cordova olyan szörnyű álmatlanságban szenved, hogy beleegyezett, részt vesz egy új, kísérleti kezelésben. Azt gondolta, a dolgok nem lehetnek rosszabbak… de óriásit tévedett.
Nem sokkal azután, hogy a kísérlet elkezdődik, valami hiba adódik az egyik laboratóriumi eszközzel, és Cata és hat másik tinédzser pácienst beszippantja egy közös álomvilág – és egyáltalán nem emlékeznek, hogy kerültek oda. Ami még ennél is rosszabb, a félelmetes felfedezés, hogy olyan helyen estek csapdába, ahol a legrosszabb rémálmaik keltek életre. Legsötétebb képzeletük teremtményei üldözik őket, olyan titkok kínozzák, amiket legszívesebben eltemetnének. Catának és a többieknek össze kell fogniuk, hogy szembenézzenek a legnagyobb félelmeikkel. És ha nem találnak módot rá, hogy legyőzzék őket, soha többé nem ébrednek fel.

The Wall of Winnipeg and Me:

Még egy Könyvmolyképzős kötet… 🙂 the-wall-of-winnipeg

Vanessa Mazur tudja, hogy helyesen cselekszik. Nem kéne rosszul éreznie magát, amiért kiszáll. Az, hogy asszisztens/házvezetőnő/jótündér keresztanya amellett, hogy ő a legjobb DE a Nemzeti Futballszövetségben, már a kezdetektől csak átmeneti volt. Vannak tervei és egyikben sem szerepel, hogy extra nagy méretű alsókat mosson, legalábbis nem sokáig.
De amikor Aiden Graves feltűnik az ajtajában, és vissza akarja kapni, több, mint döbbent.
Két éven keresztül a Winnipeg Falaként ismert férfi nem talált módot rá, hogy jó reggelt kívánjon neki vagy boldog születésnapot. És most? Most az elképzelhetetlent kéri.
Mit felelsz egy férfinak, aki megszokta, hogy mindig megkapja, amit akar?

Tüskék és rózsák udvara folytatás:

Kiderült a sorozat további kötetek borítója, több információt egyenlőre nem kaptunk még.

16142908_1391576690883478_2371091050864385821_n.png

Az első kötetet megveheted itt: http://konyvmolykepzo.hu/products-page/konyv/sarah-j-maas-a-court-of-thorns-and-roses-tuskek-es-rozsak-udvara-tuskek-es-rozsak-udvara-1-7401

 

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s