Demonglass

Tartalom

  • Fülszöveg
  • Kedvhozó
  • Kedvenc idézetek
  • Vélemény
  • Borító vélemény
  • Folytatás
  • Megveheted
  • Befejezés

Fülszöveg

Rachel Hawkins – Demonglass – Démonüveg – Hex hall 2.

„A ​sötét boszorkányok nagy tettekre képesek.”

Sophie Mercer azt hiszi magáról, hogy boszorkány, és ezért került be a Hex Hallba, a 6253_b1.jpgkiskorú prodigiumok (vagyis boszorkányok, alakváltók és tündérek) javítóintézetébe. De aztán rájön a családi titokra, és arra, hogy Archer Cross, aki iránt gyöngéd érzelmeket táplál, A Szem ügynöke. Azé a csoportosulásé, aminek egyetlen célja, hogy a prodigiumokat eltöröljék a föld színéről.
Kiderül az is, hogy Sophie a világon élő két démon egyike – a másik démon az apja. De ami még ennél is rosszabb, hogy olyan varázserő birtokába került, ami életveszéllyel fenyegeti a szeretteit. Ezért úgy dönt, hogy Londonba megy, és aláveti magát a megfosztásnak, annak a veszélyes rituálénak, ami során vagy a varázserejét veszti el örökre, vagy az életét.
De amikor Angliába érkezik, megdöbbentő felfedezést tesz. Kiderül, hogy az új lakótársai is démonok. Valaki démonokat ébreszt, méghozzá azzal a hátsószándékkal, hogy felhasználja az erejüket – és nem biztos, hogy jó célokra.
Eközben A Szem Archer Cross segítségével tovább vadászik Sophie-ra, de Sophie már nem érez a fiú iránt semmit. Vagy mégis?

Kedvhozó

Démonok.d6a92ed0f11ab369b146afc272124866.jpg
London.
Egy dolog, amiről lemondasz, majd mégis megváltozik minden.
Vajon lehet bízni az ellenségben?
Ellenség lehet abból, akiben megbíztál?
A Hekáté környékén mi történt?
Végül minden megváltozik…

Sophie Mercer élete egyre nagyobb csavarokat tartogat az olvasó számára.

Kedvenc idézetek

“– Ennek semmi értelme! – mondta.
– Azt hiszem, az önéletrajzomnak ezt a címet fogom adni – jegyeztem meg.”b9cbea99c4ad30866002a65cc98559c8

“Ez a szerelem az egyetlen valódi dolog hosszú idő óta. Te vagy az egyetlen valódi dolog. – Felemelte a kezem, és megpuszilta az ujjamat. – És nem fogom többé megjátszani, hogy nem akarlak.
(…)
– Húha, Cross! Te pályát tévesztettél. Sutba a démonvadászattal, neked Valentin-napi üdvözlőkártyákat kellene írnod!”

“– Fogadok, hogy soha nem utaztál még itinerisszel!
– Le se tudnám írni helyesen, nem hogy utaztam volna vele!”

“– (…) Aztán éjjel odaállnék a házatok elé, és hangosan bömböltetném a zenét, hogy c7e45b6ed21db7bf17b2d8aab5c69ee5.jpgvisszafogadj.
– Túl sok filmet nézel, Archer – kuncogtam.- Párban lehetnénk a kémiai kísérleteknél.
– Párok voltunk önvédelemórán is, nem?
– De, csak az átlagos középiskolákban inkább kísérleteket végeznek, és nem fejbe rugdossák egymást.”

“– Ha lenne eszünk, nem találkoznánk többé.
Átkarolt, és visszahúzott.
– Mi a B terv?”

Vélemény

Spoileres részek áthúzva!

Jaj, ez a könyvsorozat egyre jobb lesz.tumblr_mj85twE5981qahod1o1_500.png
Sophie karaktere egyre jobban megnyer magának, elképesztő volt a történet alatt. Az egész könyv nagyon varázslatos volt, nagyon tetszett, hogy ez a rész nem a Hekáté falain belül játszódott és egy kicsit kimehettünk az iskolán kívüli világba és megnézhettük a “nagyvilág” problémáit.
Sophie apja nekem az előző kötetben abszolút ellenszenves karakter volt, de ebben a kötetben ugyebár megismerhettük jobban és nagyon tetszett az, hogy nem hagyta, hogy Sophie lemondjon a démonságáról. Igazi védelmező apa szerepe lett a történet végére.
A másik két démon karaktere is jó volt. Nagyon tetszett, ahogy egy ilyen össze-vissza képet kaphattunk róluk, hiszen nem tudhattuk meg származásukat és egyre érdekesebben viselkedtek…-
tumblr_njsyi9pvC31r1i6l6o1_500.jpgJenna karaktere továbbra is nagyon aranyos volt, bár kicsit idegesített az, hogy gyakorlatilag a tipikus legjobb barátnő karakter egy kicsit megpaprikázva. Annyira nem nyűgöz le, de kétségtelenül kell a történetbe egy ilyen szereplő is.
Viszont gyerekek az egyenesen kedvenc karakterem egyértelműen Archer. ANNYIRA ARANYOSAK SOPHIE-VAL! Nagyon örülök, hogy egymásra találtak újból, bár jó párszor fejbe vágtam volna Sophie-t és Archer-t, mert képtelenek voltak beismerni azt, amit egymás iránt éreztek.
Nagyon tetszettek a történet fordulatai, nagyon jól álcázták, hogy kik lesznek a “rosszak” és az a végső fordulat… Abszolút jól kitalálta azt az írónőt, hogy a végén a megfosztásra ítélte a démonokat, bár ugye csak Sophie apján hajtották végre. És a könyvben ezt a kialakult “házasságot’ nem igazán tudtam hová tenni. Kedvelem Cal-t, de Sophie és Archer a best páros. Sajnálom, de ez az igazság. 😀 És őszintén remélem, hogy a 273b1458bea360ae7475f4caeae0eb58.jpgkönyvsorozat végére Archer és Sophie veszik át majd az irányítást mindenki felett. Robbanó párost alkotnak. ❤
Amit még szintúgy imádtam a könyvben az a humor volt. Imádom a karakterek humorát, nagyon közel áll hozzám a szarkasztikus humor. Rengetegszer nevettem miközben olvastam a könyvet. 😀

Nagyon várom már, hogy a folytatás a kezemben legyen, az izgalmak maximálisak. Letehetetlen volt ez a könyv. Csak ajánlani tudom.

Borító vélemény

6253_b1

Pocsék. Már bocsánat, de nekem egyáltalán nem tetszik. Szerintem sokkal szebb borítót találhattak volna ki ezekhez a könyvekhez.

Folytatás

Rachel Hawkins – Spell Bound – Megbűvölve – Hex hall 3.

Sophie Mercer épp csak belenyugszik, hogy démonnak született, a Tanács máris elveszi 7180_b1tőle varázserejét.
Sophie most védtelen, magányos, és ráadásul a prodigiumokra vadászó Brannick amazonok jóindulatára szorul. Sophie legalábbis ezt hiszi, amíg érdekes felfedezést nem tesz: a Brannickok tudják, hogy háború közeleg, és azt állítják, hogy egyedül ő képes meggátolni a világvégét. Ám ebben a varázserejétől megfosztott Sophie nem olyan biztos. Főhősünkre újabb pokoli kalandok várnak. Vajon vissza tudja szerezni a varázserejét, még mielőtt késő lenne?

Megveheted itt

Demonglass: https://konyvmolykepzo.hu/products-page/konyv/rachel-hawkins-demonuveg-6253?ap_id=moly

Spell Bound: https://konyvmolykepzo.hu/products-page/konyv/rachel-hawkins-spell-bound-megbuvolve-hex-hall-3-7180?ap_id=moly

Befejezés

„Egy átlagos lány számára a nyár legmegrázóbb élménye az lenne, amikor rájön, hogy a szülei eljegyezték valakivel… De Sophie Mercer számára ez még az első háromban sincs. Mert a legmegrázóbb élmény díját apja Hex Hall-béli megjelenése kapná – hiszen Sophie most találkozik vele életében először… De az is elég elsődíj-esélyes, amikor rájön, hogy az apján és rajta kívül más démonok is élnek a földön.”
– Children’s Literature – Cara Chancellor –

0e9c8c65b99e265adc7f7273580d7bb8--book-fandoms-aries

Reklámok

Demonglass” bejegyzéshez ozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s