Oblivion – Feledés

Tartalom

  • Fülszöveg
  • Kedvhozó
  • Kedvenc idézetek
  • Vélemény
  • Borító vélemény
  • Folytatás
  • Megveheted
  • Befejezés

Fülszöveg

J. L. Armentrout – Oblivion – Feledés 1.

Amikor Katy Swartz a szomszédomba költözött, rögtön tudtam, hogy baj lesz. Nagy baj.

Bajra pedig igazán nincsen szükségem, hiszen nem vagyok idevalósi. A társaimmal a 7275_b1Luxról érkeztem a földre, egy tizenhárommilliárd fényévre lévő bolygóról. Ráadásul ha valamiben biztos vagyok, az az, hogy az emberekben nem lehet megbízni. Félnek tőlünk. Olyasmikre vagyunk képesek, amikről ők csak álmodnak, és pokolian gyengének tűnnek mellettünk – mert azok is.

Kat azonban olyan közel kerül hozzám, mint még senki más. Akaratlanul is vágyok rá – és szeretném felhasználni a képességeimet, hogy megóvjam. Meggyengít engem, pedig én vagyok a legerősebb luxen, és az én feladatom, hogy védjem a többieket. Ez a hétköznapi lány tehát mindannyiunk végzete lehet. Hiszen a luxeneknek van egy hatalmasabb ellensége is – az arumok – akikkel szembe kell szállnom.

Ha beleszeretek Katyba – egy emberbe – nem csupán őt sodrom veszélybe. Talán mindannyiunk pusztulását okozom… de azt nem hagyhatom.

Kedvhozó

Az Obszidián története… Daemon szemszögéből.43ff8ff09c6fd89f265f743b905182f2.jpg

Katy.
Veszélyes.
Távol kell tartanom magamtól.
De magához láncolt.

Daemon.
Gondolatai.
Érzései.
Cselekedetei.

VIGYÁZAT! Daemon mindenkit magához láncol.

Kedvenc idézetek

“– Az embernek sosem lehet túl sok könyve.”

large.png“Vihar készült, a Cica nevű hurrikán.”

“Az emberek mindig azt látják, amit látni akarnak, sosem azt, ami valójában a szemük előtt van.”

“Az én cicám.”

“– Valakinek pocsék a kedve – mormolta Andrew.
– Valaki meg akar halni – mormogtam vissza, anélkül, hogy felnéztem volna.”031b552e18da747da6939f8a4f026968--lux-series-book-series

“– Most hozzád vágnám ezt a könyvet, de ahhoz túlságosan tisztelem.”

“Úgy véltem, meg akar ütni. Úgy véltem, élvezném. És úgy véltem, tényleg szakember segítségére lenne szükségem.”

“Amióta a lány beköltözött, többet mászkáltam félmeztelenül, mint előtte bármikor.”

“– Az olvasás nem számít elfoglaltságnak, cica.
Íves ajka elnyílt.
– Ezt most rosszul hallottam.”

“Elöntöttek a fantáziaképek, és mindnek Kat volt a főszereplője. A mellékszereplő a vörös bikini volt.”

Na jó… ennyi elég lesz. Lassan kimásolom az egész könyvet. 😀

Vélemény

Ha arra kérnétek, hogy egy szóval jellemezzem ezt a könyvet, a egyértelműen a tökéletes válaszom az a Daemon lenne. Ha két szóval kellene, akkor pedig a Daemon Black.3e3cf6f9b15e30663ddadf6b0a06037f.jpg

IMÁDTAM. IMÁDTAM. IMÁDTAM. Kell nekem egy Daemon.
Azt hittem nem lehet fokozni azt, amennyire imádtam Daemont az Oblivion elolvasása előtt… de, lehetett. Ennek a könyvnek sikerült.
Katyt rettentő érdekes volt Daemon szemszögéből látni. Imádtam ahogy a lányról beszélt. Kitten… AWWWWWWW! Egyszerűűűen tökéletes.
Általában utálom azt, amikor egy történet két szemszögből van írva, de egyszerűen Jennifer annyira profin csinált minden. Daemon a tökéletesnél is tökéletesebb lett. El nem tudom magyarázni, hogy mennyire gratulálok az írónőnek ezért a teljesítményért! A fenséges Obszidián történetét egyszerűen elképesztő módon újította meg. Egy pillanatig sem unatkoztam az olvasása közben.
Abszolút pozitív csalódás volt ez a könyv és már alig várom, hogy a folytatás is a kezemben legyen. Egyszerűen annyira fangörcsöm van a Feledéstől, hogy még egy értelmes könyvajánlót sem vagyok képes írni.

Azt hiszem elmegyek kicsit lenyugodni. Elkapott a Daemon láz. Nem kicsit.

OLVASSÁTOK EL.

tumblr_nlquvxpvuM1tid7mko1_500.jpg
It’s me. 😀

Borító vélemény

7275_b1.jpg

Miéért? Imádom a történetet, de ezek a borítók (szerintem) annyira nem Daemonosak!

Folytatás

J. L. Armentrout – Oblivion 2. – Feledés 2.

Daemon ​Blackkel összekapcsolódni szívás…

Ráadásul nemrég eltökélte, hogy bebizonyítja: amit irántam érez, az nem csupán bizarr 7577_b1.jpgkapcsolódásunk mellékhatása, hanem valódi érzelem. Nem tudom, mit gondoljak efelől, de tény, hogy mostanában már korántsem olyan bunkó velem, mint korábban.
De nem ez a legnagyobb problémánk.
A Védelmi Minisztérium emberei körülöttünk szaglásznak. Ha rájönnek, mire képes Daemon, és főleg, hogy mi ketten összekapcsolódtunk, mindkettőnknek végünk. Az iskolában felbukkanó új srác sem hiányzott. Ő is tele van titkokkal. Tudja, mi okozza a körülöttem zajló sok furcsaságot, és segítene is rajtam… de ennek súlyos ára van.
És aztán az események még vadabb fordulatot vesznek.
Láttam valakit, akit halottnak hittem. Szóljak vagy hallgassak? Mi történt Dawsonnal? Ki árulta el? És mit akarnak Daemonéktól – na meg tőlem – a védelmisek?
Az már biztos: Daemon Blackkel összekapcsolódni nem egy életbiztosítás.
Senki nem az, akinek látszik. És nem mindenki éli túl a hazugságokat…

Éld át az Ónix történetét Daemonnal!

Megveheted itt

Feledés 1.: https://konyvmolykepzo.hu/products-page/konyv/jennifer-armentrout-oblivion-feledes-7275

Feledés 2.: https://konyvmolykepzo.hu/products-page/konyv/jennifer-armentrout-oblivion-feledes-2-luxen-daemonnal-7577?ap_id=moly

Befejezés

“Ki gondolta volna, hogy a földönkívüliek szexik is lehetnek?” -YA Fantasy Guide

6768418231c121c1eeead2468c4f4341--daemon-black-lux-series.jpg

 

Reklámok

Oblivion – Feledés” bejegyzéshez ozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s